Esszé

Virág Zoltán:
Expanzió és explózió (Fenyvesi Ottó precíz tablói)

A nem korlátozott materialitásra, a nyelvi és a kulturális kimeríthetetlenségre, a kontempláció, a biofátum, a védekezés és a vezeklés, a félelem és az agónia művészeten, irodalmon, zenén, szexualitáson, valláson, politikán keresztül megmutatkozó szerkezeti alapvázára és formavariációira épülnek Fenyvesi Ottó kollázsai, alkalmazott grafikai eljárásai, reprofotográfiai munkái, mail-art alkotásai és videoinstallációi az 1970-es évtized vége és az 1980-as évtized eleje óta. Költészeti, műfordítói, naplóírói és képzőművészeti tevékenysége szinte teljesen egybevágónak mutatja magát a végtelen potencialitás, a textuális, piktoriális és muzikális aktusok bevégezhetetlenségének konstatálásakor, értelmezésekor. Mintha Derek Jarman 1977-es kultuszfilmjének, Jubilee című punk-apológiájának falfeliratai elevenednének meg képein: Negative World Status, No Reason For Existence, Obsolete.

Önmaga illusztrálta két verseskötete /Kollapszus (1988), A káosz angyala (1993)/ és a Buzz Off! (1994) című első kollázs-gyűjteménye, valamint a jelen kiadás anyagának a sérült, a megszakadt formákat, a torzót, a hibridet, a töredékest, a befejezetlent támogató és reprezentáló poétikája a hatalomgyakorlás módozataira, az erőszak esztétizációjára, kulturálisan eltérő legitimációira és különböző diskurzus-típusaira hívja fel a figyelmet. Műalkotásai a vaskos realitás, a traumatikus tapasztalatok szondáiként is funkcionálnak, legyen szó az intézményes vagy az önszerveződő jellegű, a vékony héjú intellektualizmussal megspékelt vagy a kimódoltan pragmatikus-haszonelvű változatokról, netalán az utópikus vagy a mitikus színezetű, esetleg a szupremációtól megfertőződött, az individuális perverziók és a csoporturalom kódjaival átitatott, szexuális alapú erőszakról.
Folytatás...
Esszé

Szeifert Judit:
Transzparens árnyak, Baksai József akvarell-kollázsai

Baksai József új rendszert teremtő, kisméretű akvarell-ceruza-kollázs sorozata 2009-ben kezdődött, az első több mint száz képpel. Ezeknek az azóta folyamatosan készülő apró, tenyérnyi képeinek technikája alapvetően akvarell, de ezt olykor kiegészítik ceruzával rajzolt, vagy ragasztott, applikált részletek. Akadnak köztük önkollázsok, betűkkel, tépéssel, pauszpapírral kombinált vízfestmények. Akárcsak olajképeit, ezeket a miniatűröket is a rétegzettség jellemzi. A technikai és méretbeli eltérések mellett ez az egyik állandó eleme művészetének. A másik a tematikai következetesség, hiszen akárcsak olajfestményeinek, illetve ceruzarajzainak egy részén, ezeken az apró képeken is főként az antik mitológia szereplői, az ókori görög, egyiptomi vagy krétai történetekre utaló motívumok, illetve az Ó- és Újszövetség mozzanatai, szimbolikus alakjai jelennek meg. Alapvetően ugyanazokat a témákat járja körül, dolgozza fel újra, a korábbi műegyütteseinél alkalmazotthoz képest kissé eltérő technikával. A folyamatosan készülő sorozat képeinek visszatérő szimbólumai gazdag jelentéstartományt ölelnek fel. A koponya például a Trepanatio (koponyalékelés) profán szertartásától a Koponyák hegye szakrális helyéig különböző kontextusokban jelenik meg. Az edény a napkeltét beváró Hajnalcsillagtól a Vacuumon keresztül, az isteni tisztaságon át a halálig (alkonyig) több értelmezésben is feltűnik, a kígyó pedig egyszerre a Változhatatlan és a Mutatio (változás) jelképe. Ezeken kívül más motívumok: a rózsa, a hal, a forrás, az angyal, illetve a vörös szín itt is több képen szereplő, gazdag asszociációs lehetőséget kínáló szimbólumok, akárcsak olajfestményein. Ahogy azt Baksaitól, e művek alkotójától s egyben állandó tényezőjétől megszokhattuk.
Folytatás...
Esszé

Láng Eszter:
A ready-made irányából a képi világ irányába - Géczi János kollázsai és dekollázsai

Géczi János különös figurája a magyar művészeti életnek. Különössége sokoldalúságában és elmélyültségében mutatkozik meg. Egyrészt a rózsa kultúrtörténetének nemzetközileg széles körben elismert szakértője, művelődéstörténész – noha eredeti végzettségét tekintve biológus –, számos egyetem tanára, folyóiratok alapítója, (fő)szerkesztője, másrészt jeles író–költő, harmadrészt (de semmiképp nem utolsósorban) képzőművész, a kollázs szélesen értelmezett műfajának művelője: kollázs- és dekollázs-technikával hozza létre alkotásait.(1)

Akárcsak a Vajdaságból elszármazott Fenyvesi Ottó, Géczi János is előszeretettel használ színes és fekete-fehér újságokból, napi- és hetilapokból, magazinokból kivágott címsorokat, véletlenszerűen vagy tudatosan egymás mellé-alá ragasztva ezeket, hogy képpé álljanak össze, valamilyen vizuális élményt nyújtsanak a befogadónak. Lakner Zsuzsa szerint e művek „nem is annyira képek, mint inkább szavakkal sűrűn teliszőtt falikárpitok. Gonddal készült rongyszőnyegek, amelyekbe a szövőmester színes gyapjúszálakat is csempészett a napilapok harmonikus szürkéi mellé”(2). Azt is mondhatnánk, hogy e művekben az alkotó a nyelv és kép között húzódó határon táncol, és a nézőre van bízva, hogy a a szövegegység és az íráskép, valamint a címsorok szövegösszefüggéseit feltárja, értelmezéseket adjon az összerakott kifejezéseknek, felidézzen (valamiféle déj? vu) történéseket és érzéseket, emlékeket, és a képzőművészeti elem mellett a nyelvi, illetve irodalmi elemeknek is jelentőséget adjon, ha kedve úgy tartja, tehát szabadságot kap arra is, hogy a műre kizárólag mint „rongyszőnyegre” tekintsen, és csak a címsorokból összeálló egész képiségére figyeljen.
Folytatás...
Esszé

Szombati Bálint:
fenyvesi Tóth Árpád (1950–2014) kollázsai és montázsai

A kollázs – múlt század eleji hódítása óta – ma is az egyik legnépszerűbb képzőművészeti kifejezésmód. Népszerűségét nagyrészt annak köszönheti, hogy töretlenül megőrizte száz évvel ezelőtti dinamikáját, továbbá széleskörűen alkalmazható a műfajok és a művészetek széles spektrumában. Jelenleg is ugyanolyan friss, mint a dadaisták és a szürrealisták idején volt, nyelvezete pedig minden eddiginél is gazdagabb, hiszen a fotográfia népművészetté avanzsálása mérhetetlen mennyiségű „nyersanyagot” termel alá. A 60-as évek végén és a 70-es évek elején fellépő művésznemzedékek, melyeket a modernizmus szellemisége állított pályára, s melyek nem a hagyományos festészetet és szobrászatot tartották elsősorban becsben – ellenkezőleg, inkább lázadtak ellenük –, különös szenvedéllyel és szeretettel fordultak a két rokon nyelvtechnika, a kollázs és a montázs felé. A műtárgyak anyagiságát minőségileg megkérdőjelező konceptuális alkotók a papír alapú kifejezőeszközökre esküdtek fel, úgymint a fotóra, a szöveges megnyilatkozásokra, továbbá a kollázs- és montázstechnikával készült munkákra, amelyek természetükből adódóan könnyen, akár postailag is szállíthatók, terjeszthetők voltak. Másrészt mérhetetlenül olcsóbb – hírlapárus standokon kapható – nyersanyagot feltételeztek, nem úgy, mint azok a technikák, melyeknek működtetéséhez olajfestékre, vászonra, grafikai présre, fémre vagy kőre volt szükség. A kollázskészítés munkaterepe lehetett akár a konyhaasztal, nem kellettek hozzá műtermi körülmények.
Folytatás...
Esszé

Lakner Zsuzsa:
Kollázs a nemzetközi kortárs művészetben

A kollázsnak kapcsolatokat kell teremtenie, lehetőleg mindennel, ami a világon létezik – mondta a nagy ragasztgató, Kurt Schwitters.

Míg a festészet–szobrászat–grafika szentháromságára fixált általános nézet szerint Schwitters, Max Ernst és társai idevonatkozó aktivitása évtizedekig nem talált követőkre, és sok alkotó mindössze festményei vázlatozásának eszközeként kezelte a kollázst, többen is vannak a világban, akik a radar alatt nyugodt, lassú, kitartó evezéssel tolták a nagykorúságba a műfajt, és nem foglalkoznak mással, csak kollázsokat és assemblage-okat (tárgykollázsokat, berendezett dobozokat) készítenek. Kollázzsal mindent el lehet mondani, mindenre lehet reflektálni. Van, aki több tucat részletből komponál komplex látványt, mások csupán két erős képkivágás konfrontációjával okoznak maradandó élményt a nézőben. Lehet hűséggel ragaszkodni a kivágás/ragasztás analóg technikájához, photoshoppal azonban új rétegeket is lehet húzni a meglevőkre.




Allan Bealy: Lakehurst (dobozra készült kollázs)
Folytatás...
Esszé

Ryosuke Cohen:
Mail Art – Networking art, Levelezőművészet – Hálózatos Művészet

A közelmúltig számos olyan jelenségre lettem figyelmes, amiből arra következtethetnénk, hogy a levelezőművészet lassacskán elsorvad, és számos megjelent kiadványt kompilált, összemosott mail art-ként értékelek. Időközben a műfaj számos jeles képviselője távozott a planétáról, így a levelezőművészet atyja, RAY  JOHNSON, az olasz G.A. CAVELLINI, a német ROBERT REHFELDT és G. DEISLER, az angol ROBIN CROZIER, az amerikai CARLO PITTORE és mások.

A sorvadás oka minden bizonnyal abban található meg, hogy a számítógépek korszakában a levelezés lenézett, lesajnált, „kőkorszaki” szokássá válik, a kelet?nyugati hidegháború lezárultával pedig a két világ levelezés útján történő érintkezése is szükségszerűségét vesztette.

Magam ugyanakkor rendszeresen kaptam levelezőművészeti munkákat postán és faxon keresztül egyaránt az általam indított BRAIN CELL PROJEKT (AGYSEJT PROJEKT) keretében. Ezek száma 2006 júniusára elérte a 652-t. Ahányszor mail art munkát kapok, elégedetten nyugtázom az újabb résztvevőket. Miután kollázst készítek grafikáikból, dizájnjaikból, logóikból, pecsétjeikből, címkéikből és egyéb munkáikból, szokássá avattam, hogy e végterméket minden résztvevőnek megküldöm. A levelezőművészet messze van a kifulladástól! Nagyra becsülöm a mail artban az együttműködés jelentőségét! Fontosnak tartom, hogy minden alkalommal legyenek újdonsült résztvevők, ám ennél is nagyobb jelentőségű, hogy valamely kiterjedt, mély összefüggésrendű, szerteágazó hatású hálózatban levelezőművész társaink megidézzenek bennünket. Serkenthetem mail art művészkollégáim ötleteit, ihletét – ahogyan a magamét is a nekem küldött anyagok „felhasználásával”  –, amennyiben ezeket a saját anyagaimmal, nyomtatványaimmal együtt továbbküldöm nekik. És még valami.
Folytatás...