Képzőművészet

Horkay István:
Néhány gondolat a digitális kollázsról (A Raoul Wallenbergi c. film kapcsán)

Korunk poszt-humán művészetében az igazság vélt birtoklásánál túl
az önmagában szabad ember kerül kulturális emlékezetünk középpontjába.
A kérdés az, miképpen válik az így létrejött tartalom tartós nyommá,
hiszen bármi, ami egy adott jelben értelmet kap, az a jelnek az előtörténet
felől végbemenő újra-meghatározása.


A munka, amelyet 2005-től Peter Greenaway-jel végzek, szemléletében és gyakorlatában meghatározó számomra. A kezdeti animációs grafikai feladatokat felváltotta a közös videó és videóinstalációk készítése.2006-ban Berlinben a Cinema Total keretében, 2012-ben Camberrában mutattuk be közös munkáinkat.

A mozgó grafika fogalma egyrészt az alkalmazott grafikai szemléletből adódik, másrészt a mozgó és a mozdulatlan felületek aránya, a képi ritmus a klipszerűség irányába hat, ugyanakkor a jel az adott grafikai környezetben átértékelődik, önállóvá válik. A létrejövő mozgó grafika, melyet mozgóképként is értelmezhetünk, hatásaiban mindenképpen művészi teljesítmény, ugyanakkor mint új kifejezési forma felboríthat szabályokat, és a képmanipulációk során a kamerával felvett anyag is a mozgó grafika részévé válik.

Bizonyos történelmi adatok így virtuálisan is értelmezésre kerülnek, és az így létrejött mozgókép, animáció érzelmileg átalakul és látványként hat. Munkáimban gyakran alkalmazom a még az ”ez is törölhető” elvet, és az így létrejövő képi világ az igazi dokumentumok és a fikció határán végül is egységes struktúrát alkot.

Az anyag vágása és a mozgókép létrejötte ugyanaz a folyamat, viszont lehetőség van arra, hogy a rétegeket és a képelemeket felcserélve, a variációkat lehetséges motívumnak fogadjuk el. A folyamat mindenképpen a festészetre hasonlít, a képalkotás egy sajátos formája, ahol a festő, az alkotó egyénisége központi szerepet játszik.

Lényegében idézetek halmazáról van szó, amelyek sokszor fedik egymást. A kép, a mozgókép, a faktúra, a mozgó faktúra, a szöveg (képben és hangban), a zene mind lehetséges alkotóelem ebben a struktúrában. Az arányuk az, ami meghatározó.
Folytatás...
Képzőművészet

Koroknai Zsolt:
Mediator – a dekollázs technikája

Megelőlegezve a kérdésre a választ, miért is dekollázs? A Mediator az idő katapultján ücsörögve munkába kezd, a lineáris szekvenciák, a csapó hangjára, a vágás, az alkotás folyamatában metrikus létét feltételezve kitölti valóját. Kívülről nézve ő a Mediátor, de belső mélyébe eszmélve a tartalom kollázsformáit metszi a képek nyelvére. Munkája az „időtlen térgörbületek” kiegyenesítése, egyfajta dekollázs, simítás, hogy a megnyugtató „modellfüggő valóságot”1 egy biztonságos tudattá rögzíthesse a szemlélő számára.

A Mediátor című kiállításom a Vízivárosi galériában négy fő részre tagolódott. Neveztesen: A Mediator, Emlékező testek, Szinguláris rezonancia, Zaj elvonása 3. Munkáimban a kapcsolódó motívumok a gravitáció értelmezése, valamint remix alapú felvetések modellezése.
Folytatás...
Képzőművészet

Barti Magdolna:
Kapu

Először csak nézted, barátkoztál vele. Nézted a színét, a repedéseit. Hallgattad, hogyan ropog, nyikorog, ahogy változnak az évszakok. Majd óvatosan egész közel léptél. Lassan, hogy meg ne ijeszd, felemelted a kezed, és finoman, alig érezhetően megérintetted. Így már érezted érdességét, lassú lüktetését. Érezted, hogy néhol egész száraz, helyenként pedig nedves, csúszós a felszíne. Simogattad, szavakat suttogtál, becézted és vártál. Vártál és figyeltél. Meg is érkezett a válasz. A felszín lassan átmelegedett, fakó színei új fényt kaptak, a lüktetése erősebbé vált. A belőled áradó gyengéd törődés életre keltette. Feléledt. Majd végtelennek tűnő hónapok után megmozdult. Nyikorogva, nehézkesen, de kinyílt. Először csak résnyire, majd megtorpant, mintha meggondolta volna magát. Aztán, némi toporgás után, folytatta, míg végül teljesen kinyílt. És várt. Rád, hogy belépj rajta.

Folytatás...
Képzőművészet

Kölüs Lajos:
Akárhogy is rejtőzködött, karambol lett a vége

Hét művész, az Arnolfini Kör tagjai, közel tizenöt éves művészeti kapcsolattal a hátuk mögött, ha nem is a versengés szándékával, de a megmutatás örömével lép a látogatók elé, megmutatva, mire is jutottak a kollázsaik által. Jutottak-e bármire is, kell-e jutniuk bármire is, teszem fel a kérdést magamban. Itt nem a tanulás végső fázisát látjuk, az sem lenne hiábavaló, hogy ki kit vall mesterének, vall-e egyáltalán bárkit is. Az eredményt szemléljük, az összhatást, miként is hatnak a művek önmagukban és egy olyan közegben, ahol mégis hét művész állít ki. Az egyik művész a sötétebb (Zsubori Ervin Archaikus szótára), vagy mintás részek egyensúlyára törekszik, a másik a térérzetet erősíti, fontos nála a képen elhelyezett sáv, az alap és a rá készített rétegek kapcsolata, nevezhetném tépett szélűnek is, rész és maradék viszonyának, az egész hiányának (Lakner Zsuzsa Marslakók a Plútón). Egyszerre rekonstrukciók és egyszerre dekonstrukciók is, építenek és rombolnak, vissza állítanak és a romot teszik alappá. Mire is koncentrálunk, hol van a kép középpontja, van-e középpontja egyáltalán? Mintha széljegyzetek vitájába kerülnék, más-más jegyzetek merülnek fel ugyanazon képet látva. Nincs egyféle olvasatuk a képeknek, talányosak és titokzatosak. Elvontak és egyúttal tapasztalati úton megközelítést igénylők, azaz konkrétak.
Világosnak lenni és egyszerűnek, kerülve a kordivatot, miközben kikerülhetetlen a média világa, digitalizált és virtualizált világ, amely már holnap elavult, nem hogy ma (Géczi János Balatonkenese). Géczi sorozata az elévülésre, az emlékezés hiányaira és a tényekre utal, mi marad a valóságból, foszló papírok, felületek, hiányok. Gyors válaszokat igényel a köz, a gondolkodás, az érzés, maga a látvány. A kollázs egyik módja, hogy reagáljon a mindennapokra, a küzdelemre, amelyet az ember önnön értékeinek megóvásáért, kiteljesítéséért vív önmagával és másokkal szemben. Nincs nyugalom, Feketén bólingat az eperfa lombja, amely hull, hulló levele idővel zörög, a klímaváltozás veszélyeit taglalja a közbeszéd, a Zika-vírus jelenlétét és jelen nem létét, védve vagyunk, nem vagyunk védve, védtelenségünk és kiszolgáltatottságunk napi élmény.
Folytatás...
Képzőművészet

Deák Csillag:
Átvillódzások

A kiállítás címe az események vagy jelenségek látszólagos ok nélküli egybeesésére is utalhat, holott itt nem beszélhetünk látszatról, nagyon is láthatóak a művek és a művészek közötti kapcsolat sem a véletlen műve. Egy kisközösség mutatja meg ismét magát, a legkisebb közös többszöröst találták meg a művészek.
Gábos Gábor alkotásain négy-négy korongot látunk, négy CD, vagy akár DVD. Ne kérdezzük, melyik az A, melyik a B oldal, csak egy oldaluk van, de nem egyoldalúak. Lehet egy egész könyvtár, olvasásra, Jókai és Mikszáth összes, Zrínyi Szigeti veszedelmével együtt, vagy meghallgatásra, elhallgatásra? Könyvtári tételek, Borghes könyvtárából. Vagy slágereket hallanánk? Milyen slágert hallunk? Ki szól hozzánk a Némi filozófia cédén? Egyik képen a fekete alapon már látni a rozsdásodást, a pusztulást, az enyészetet. Nem csak a Gutenberg galaxis ér véget, a digitális rögzítés sem sérthetetlen?
Maga a kollázs részben intuíció és asszociáció eredménye, valamibe belelátni, ill. valamit meglátni és megidézni ismert formákkal, részletekkel, a feltűnően elkülönülő képelemekkel, egyáltalán nem törekedve a valósághűségre. A kollázs ugyanakkor a különböző források ellenére arra is törekszik, hogy az elemek között kapcsolat jöjjön létre, ill. ezt a kapcsolatot tárja fel a művész az alkotása révén. A kollázst alapvetően dadaista művészekhez kötik, a szétszedett látványt teremtik újjá. Nem pusztán összeszerelés, mintha egy szerelőcsarnokban lennénk, egy futószalag mellett. A látható kollázsok anyaga papír, fénykép, textil, fa, fém vagy más egyéb anyag.
Géczi János Balatonkenese sorozata szól a vízről, a szénről, valahol eltűnik a víz, AQU betűk idézik csak, messze van a part. Lemaradt az utolsó betű, az A, az ábécénk első betűje, de így is tudjuk, miről van szó, talán vége a nyaralásnak, a papírfoszlányok maradtak, nem csak a papírok, az emlékeink is megtépázottak, üres a part, hidegen hullámzik a Balaton. Csupán emlék, kikötői, vasúti emlék. Öt forint, számmal jelölve, és csupa sárgaság, éget még a nap, nyárutó, indiánnyár, vagy inkább vénasszonyok nyara? Jut is marad is.
Folytatás...
Képzőművészet

S. Nagy Katalin :
Az Arnolfini-Kör művészei*

Az Arnolfini Archívumot 1993 novemberében alapította Horváth Ira és Zsubori Ervin. 2001 októbere óta rendezik Szigetszentmiklóson az Arnolfini- fesztiválokat, amelyek résztvevői képzőművészek, zenészek, költők, bábosok, filmesek, könyvszerzők, esszéírók és a gasztronómia nagymesterei. Idén 19. alkalommal. Festők, grafikusok, sokféle vizuális műfajban alkotók műveiket bemutató kiállításokon és filmvetítések keretében számolhatnak be arról, hogy éppen mi foglalkoztatja őket. És ami rendkívül figyelemreméltó: alkalmanként 70-80 különböző korú érdeklődő nézi, hallgatja, kíséri figyelemmel a hat-hét órás programot. Két éve gondolkodom azon, hogy a rendszeresen szereplő képzőművészek között az elmúlt 15 évben létrejött szakmai, baráti kapcsolatokon túl létrejött-e szellemi kölcsönhatás, műveikben tetten érhető-e valamiféle rokonság. Erre a kérdésre úgy lehet válaszolni, ha egy kiállítás keretében együtt láthatók az alkotások. Az Artézi Galéria kínálta lehetőséggel élve az Arnolfini Kör alkotói közül most hét művész munkái szerepelnek egymás mellett a kiállítótérben és a katalógusban. Kováts Borbálának pedig ugyanitt januárban, Alföldi Lászlónak és T. Horváth Évának márciusban volt kiállítása.
Folytatás...